Szolgálatunk újabb támadást védett, ezúttal az ügyészségen. Természetesen névtelen bejelentés vagy feljelentés alapján akartak eljárást kezdeményezni ellenünk. Illetve az Apeh-nál, csak ők nem találtak semmit és átpasszolták az ügyészségnek.
Elég gyenge próbálkozás volt, az ügyész már nagyon rutinos az ehhez hasonló ügyekben. Körülbelül 3 papírból és 3 kérdésből meg tudta állapítani, hogy rágalmazásról van szó. A vádakat itt nem kell részletezni, többnyire pénzügyi jellegűek voltak. Arra rájöttünk, hogy elég gyenge matekos lehet az illető, mert például olyat feltételezett, hogy a 8M Ft állami normatívából még gépjárművásárlásra
és iroda felújításra is telik. Mi meg azon matekozunk minden évben, hogy ebből hogy hozzuk ki a főállású dolgozók munkabérét és járulékait (adóit). Valójában nem is érdekes ki lehetett. Lényegtelen.
Sokkal lényegesebb, hogy idén már a harmadik ellenőrzésen estünk át sikeresen. Ezek egyértelműen bizonyítják, hogy nincsen semmi rejtegetnivalónk. De már annyiszor meg kellett mentenünk a Szolgálatot, hogy már lassan kezd a munkánk részévé válni. De nincs ezzel gond, mi nem haragszunk senkire. Önállóan működő civil szervezet vagyunk, ezzel biztos nem loptuk be magunkat egyesek szívébe. És ez azzal jár, hogy a támadásokat sem hárítja más helyettünk. De egyre jobban megy önállóan is, két éve gyakoroljuk.
Úgyhogy köszönjük szépen, továbbra is jól vagyuk.
Mindig csak előre!
Le a gonoszakkal!
Hát úgy érzem ez a kis növény is utban van valakinek. Próbálja eltaposni, de valahogy nem sikerül. Erőssebb a szalmaszál, mert Ő tudja, hogy Neki is joga van élni ezen a szép föld nevű bolygon. Bár csak több ilyen szalma szál lenne, biztos minden másképp lenne, de ez az egy szalmaszál is bízonyit, hogy Ő ugyan élni szeretne és Ő nem híbás, csak másokon szeretne segíteni és segít is. További erős kitartás kívánok.:):)
Szia Tibike!
Szépen szóltál.
Én is további erőt, kitartást és egészséget kívánok!
Te Szalmaszál, jó vagy…
annyira jó hogy az allergiaszürő vizsgálat elött még az is kiderül hogy a szalmaszál is okoz allergiát egyeseknek
Sőt a kezelését is jól csinálód, de a páciens is hajlandóságot kell bizonyitson a siker érdekében.
Ajánlom a Szalmaszálra allergiásoknak :
A tavalyi allergia szűrés iránti nagy érdeklődés miatt ismét ingyenes allergia vizsgálatot szervez a Szalmaszál.
ui…ja és aki tudatában van Szalmaszálérzékenységének, külön speciállis kezelésben is részesülhet ha bevallja…:D
ps…ezt feltételezem szerény húmorommal…
Kedves Ili!
Gratulálok a kitartásotokhoz, a sikereitekhez! Láthatóan nincs akadály és ellenség, ami keresztbetehetne (egy szalmaszálat) a Szalmaszálnak! Egyre inkább gyökeret ereszt ez a kis növény, és állja a viharokat.